A visszaélések egyik kimeríthetetlen kincsesbányája az európai uniós pénzek elnyerése, szétosztása. A mai ínséges időkben akár a legkisebb összeg elnyerése is életmentő lehet valamely intézmény vagy önkormányzat számára. Különösen igaz ez a jobb sorsra érdemes oktatási intézmények esetében. Így aztán a sok furcsaságot megélt honpolgár is döbbenten kapja fel a fejét arra a hírre, hogy egy mindössze két iskolát tömörítő intézmény, egy bizonyos Edu Régió Nonprofit Kft. nyert el 1,2 milliárd (!!) forintot egy uniós pályázaton.

Vajon ez a társaság, illetve az általa működtetett intézmények miféle kapitális tevékenységet folytathatnak, hogy ilyen mértékű, csillagászati összegű támogatásban részesültek? Az iskolák falain belül valamilyen nagy horderejű tudományos felfedezés van születőfélben? Közel jutottak a daganatos megbetegedéseket 100 százalékos bizonyossággal kúráló gyógyszer kifejlesztéséhez? Netán az örök élet elixírjéhez? Vajon mi lehet az ok? Sokkal prózaibb, mintsem az egyszerű halandó azt a maga mezei észjárásával vélhetné.

Az említett kft. felügyelőbizottsági tagja ugyanis nem más, mint a Nyíregyházát 1994 óta uraló szocialista polgármester, Csabai Lászlóné férje. Az ügy hátteréhez feltétlenül hozzátartozik még, hogy az uniós támogatási pályázat benyújtásának határideje eredetileg 2007. december 31-e volt. Mit ad Isten, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (amely ekkoriban már nem a Hajdú-Bét libatenyésztőit korábban tönkretevő, közülük utóbb kilencet az öngyilkosságba kergető Bajnai Gordon uralma alatt állott) időközben a pályáztatás határidejét 2008. február 15-ére tolta ki. Nyilván e lépés megtételének is nyomós oka lehetett. Volt is. Az történt ugyanis, hogy a Csabai érdekeltségébe tartozó kft.-t a cégbíróság csak 2008 januárjában jegyezte be, vagyis az eredeti határidő fenntartása esetén a cég nem pályázhatott volna.

Az említett történet két rendkívül érdekes kérdést mindenképpen felvet. Egyfelől teljesen egyértelmű, hogy Magyarországon az uniós pénzek odaajándékozása csak és kizárólag haveri alapon történik, az nem szempont, hogy melyek a leginkább rászoruló térségek vagy intézmények, miképpen lehetne felgyorsítani a hátrányos helyzetű régiók felzárkóztatását, ráadásul a szóban forgó 1,2 milliárdos ajándék az említett iskolák számára képzési és közgazdasági szempontból egyaránt teljesen értelmetlen és felesleges volt, minthogy a térségben hasonló profilú képzést a Csabai-érdekeltségű iskolákhoz képest sokkal magasabb szinten és jól kiépített infrastrukturális hátérrel más intézmények is folytatnak.

A másik tanulsága a történetnek pedig az, hogy akárcsak országosan, helyi, városi szinten sem a lényegi kérdések megvitatásáról folyik a diskurzus. Nevezetesen tehát arról, hogyan kaphat két, a helyi polgármesterhez családilag kapcsolódó középiskola 1,2 milliárd forintos uniós támogatást, mi a helyzet az Advertum Kft. körüli „anomáliák”, magyarán disznóságok ügyében, nem, hanem a Nyíregyházát vezető MSZP-SZDSZ koalíció embereit foglalkoztató kapitális probléma a kirekesztés, a "szélsőjobboldal fokozódó térhódításának veszélye", meg az ún. holokauszttagadás kérdése.

Mint közismert, ez utóbbi iránt különösen az SZDSZ tanúsít nagyfokú érzékenységet – bár most éppen az MSZP-frakció készül törvényjavaslatot beterjeszteni ez ügyben a parlamentnek –, olyannyira, hogy a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei irodavezetője, Lövei Csaba – elvtársaival teljes összhangban – büntetné azt.

Túl azon az elvi-módszertani problémán, hogy tagadni csak olyan történelmi tényt lehet, amely valóban bekövetkezett (senki sem tagadja például, hogy voltak diszkriminatív zsidótörvények, a zsidókat deportálták és kényszermunkának vetették alá, valamint sok más nép fiaival egyetemben a járványoknak és a harci cselekményeknek köszönhetően százezer-számra voltak áldozatok), nem hisszük, hogy a mai magyar társadalom legégetőbb problémája az lenne, hogy börtönbe kell juttatni mindazokat, akik a ma éppen divatos ideológiától eltérő nézeteket képviselnek, különös tekintettel arra, hogy milyen a közbizonytalanság helyzete napjaink Magyarországán.

Mivel a magunk részéről nem vagyunk a kettős mérce hívei, ezt az elvet természetesen alkalmazandónak tartjuk más ún. „tagadások” esetében is. Például azt sem csuknánk börtönbe, aki azt állítja, hogy a Gulágon nem voltak halálos áldozatok, a reggel ott pirítóssal meg habos kávéval kezdődött, s az ottani élet teljességgel elviselhető volt, hiszen ez egy tudományos-történelmi kérdés, nem pedig büntetőjogi kategória.

Lehet osztrák meg német példákra hivatkozni, bár a magunk részéről úgy gondoljuk, hogy ez talán szerencsésebb volna az ottani vidékfejlesztési, hazai vállalkozásokat támogató, nem pedig a saját nemzetét agyonsarcoltató politika vonatkozásában, attól a tény tény marad: Európa szégyene az, hogy egy történelmi kérdésben alkotott véleményükért embereket börtönnel fenyegetnek vagy oda is juttatnak, miképpen erre a Blois-i Nyilatkozat is felhívta a figyelmet, követelve a tudományos kutatás teljes, inkvizíciós kötelmektől mentes szabadságát.

A behatóbb történelmi ismeretekkel nem feltétlenül rendelkező, gondolkodó ember előtt már innentől gyanússá válhat a dolog: vajon miért kell egy 100 százalékosan bizonyított, jól dokumentált történelmi tényt a büntetőjog eszközeivel is – a rituális ráolvasásokon és a talmudi átkozódásokon túl – körülbástyázni? Miért a holokausztnak nevezett „ történelmi tény” az egyedüli, amely támadhatatlan, megkérdőjelezhetetlen és immár egyfajta allegóriaként valóságos negatív istenséggé lett? A magunk részéről egyáltalán nem hisszük, hogy nemzetünk és hazánk mai, tragikus helyzetében ez a kérdés lenne a legfontosabb, sőt, azt sem hisszük, hogy a holokauszt-problémát „békeidőben” is az aktuális közélet kérdései közé kellene emelni.

Nyilván nem is erről van szó. Egy olyan törvénytelen, totalitárius, az állampolgárokkal szemben lépten-nyomon brutális fizikai erőszakot is alkalmazó hatalom számára, mint a mai, létszükséglet az effajta figyelemelterelő akciók lebonyolítása. S őhatalmasságaik úgy vélik, hogy ha már van „tojástörvényünk”, melyet javallott lenne a hógolyó-, libatoll- és koton-hajigálókra is kiterjeszteni, miért is ne lehetne holokausztvédelmi törvényünk…

Lipusz Zsolt -Kuruc.info